A valódi, súlyos kimenetelű nemkívánatos hatást okozó antibiotikumallergiák napjainkban ritkábbak, mint amennyi betegről tudni véli az egészségügyi személyzet a betegdokumentációk alapján. A pontatlan allergiás anamnézis a széles spektrumú antibiotikumok elleni rezisztencia növekedésével, a Clostrioides difficile gyakoribb előfordulásával, költségnöveléssel és számos egyéb kockázatokkal jár mind a járó-, mind a fekvőbeteg-ellátásban.

Minden immunitás egyben sejtes immunitás is. Sejtek szerepelnek az im­munreakciók forrásaiként és célpontjaiként egyaránt. Sejtek vesznek részt közvetlenül vagy közvetve a veleszületett (természetes) immunitás minden mechanizmusában, valamint a szerzett (adaptív) immunválaszban is. Ami a közvetlen részvételt illeti, szűkebb értelemben a sejtek által végrehajtott-mediált immunitást nevezték korábban celluláris immunválasznak. A jelen összefoglaló célja a sejtközvetített (celluláris), T-limfocitákon alapuló im­munitás rövid jellemzése.

Az egész világra kiterjedő COVID-19-járvány elleni fő védekezést az oltások jelentik, így az általuk okozott allergiás reakciók megértése kulcsfontossá­gú. Jelen ismereteink alapján a polietilén-glikol (PEG, mRNS vakcinákban) és a poliszorbát (vektor típusú vakcinákban) molekulák oki szerepe állhat a vakcinák által indukált legsúlyosabb adverz reakciók hátterében. A fel­merülő allergiás reakciók meghatározása, a közepes és a nagy kockázatú csoportba tartozó egyének kivizsgálása elősegítheti a vakcinák biztonsá­gosabb alkalmazását, illetve a jövőben az új oltások megjelenésével a sze­mélyre szabott oltóanyagok kiválasztását is.

Kétségtelen, hogy a jelenlegi világjárvány negatív egészségügyi, gazda­sági és társadalmi hatásai mellett számos tudományos vívmány térnyeré­sét is megtapasztalhatjuk. Talán ez az egyetlen hozadéka a vírussal vívott harcnak, melyben tudósok százezrei küzdenek a „láthatatlan ellenséggel”. A hírvivő RNS (mRNS) alapú vakcinák megjelenése és bevetése, illetve a szin­tén következő generációs vakcinatechnológiának számító vektorvakcinák térnyerése hatalmas tudományos sikernek ígérkezik.

A nagy áttörést a membranosus nephropathia patogenezisének megis­merésében a 2009-ben felfedezett foszfolipáz A2 receptor (PLA2R) mint antigén jelentette. Míg hosszú ideig csupán ezt az antigént ismertük, addig is sejteni lehetett, hogy más antigének is szerepet játszhatnak a betegség ki­alakulásában. 2014-ben a thrombospondin type-1 domain-containing 7A-t (THSD7A), míg 2019-ben a neural epidermal growth factor-like 1 proteint (NELL-1) és az exostosin 1,2-t (EXT1, EXT2) azonosították új antigénként.

Biztató, statisztikailag szignifikáns eredményeket mutatott az atezolizumab és a bevacizumab kombinációban történő alkalmazása irreszekábilis hepatocelluláris carcinomában a III. fázisú IMbrave150 klinikai vizsgálat adatai szerint. 

Az immunrekonstitúciós terápák lényege az immunrendszer „megújítása” egyes alkotóelemeinek depléciójával, így rövid kezeléssel tartós remis­szió érhető el.

A daganatos betegek életminőségét leginkább rontó vérszegénység szer­teágazó okokkal magyarázható, köztük a kemoterápia fontos negatív etiológiai tényező. 

Az FDA 2019. május 1-én engedélyezte a dengue-láz megelőzésére szolgáló Dengvaxia (élő tetravalens vakcina) oltóanyagot.

A nivolumab PD-1 immunellenőrzőpont-gátló molekula: humán IgG4 anti­test, amely megszakítva a PD-1 mediálta jelátvitelt, segíti az immunrendszer tumorellenes aktivitásának kialakulását, érvényesülését. A jelen közlemény a gyógyszer hatásosságát és biztonságosságát mutatja be két különösen rossz prognózisú betegcsoportra vonatkozóan: korábbi platina alapú ke­moterápia alatt vagy után progrediáló, előrehaladott laphámsejtes, illetve nem laphámsejtes NSCLC-ben. A nivolumab mind laphámsejtes, mind nem laphámsejtes NSCLC-ben szignifikánsan hosszabb teljes túlélést biztosított, mint a docetaxel, lényegesen kevesebb súlyos nem kívánt hatás mellett.